N incsen könnyű helyzetben Isten népének pásztora. Találkozott Istene Lelkével, és ez a Lélek elküldte örömhírt vinni, vigasztalni, elküldte jövőt hirdetni, a jövendőt és nem pusztán azt ami eljön. Saját népéhez küldte. A nép mindenre emlékeztet most csak szent nemzetre nem. Ez a nép most csak a hiányait ismeri. Nincstelen nép, a nincsek népe. Egy nép, aki úgy tudja nincsen hazája, nincsen otthona. Nincs papja, nincs vezetője. Nincs központja. Nincs identitása. Egy olyan nép, aki talán azt is elhiszi már, hogy Istene sincsen. Megtört emberek, megtört közösségek, kik a maguk alkonyba hajló gondolatait keresgélve vánszorognak tovább sehová sem vezető útjaikon.

Valóban, nincs könnyű helyzetben Isten népének pásztora. A népnek, akihez szólnia kell szorongással teli jelene van, és emlékektől terhes múltja van. Jelene van és múltja van, amelyek olyan súllyal nehezednek a vállára, hogy képtelen felemelni a fejét, hogy a jövőbe nézzen. Olyan nép, akinek úgy tűnik nincs is jövője. Akit szenvedései és bűntudata szorosan záró burokban tart, olyan burokban, ahonnan nincsen kitekintés. Aki sivatagban szétömlő folyóként egyszer csak befejezi vándorlását. Nincs tovább.

Kedves gyülekezet, nem véletlenül idéztem fel ilyen nyomatékkal ezen a mai ünnepen a fogságban gyötrődő Izrael alakját. Úgy találom, mi keresztények és keresztyének is sokszor hasonló állapotba kerülünk, Krisztus sokká tépett testének szégyenével szembesülve. Mert megéljük jelenünk botrányát. Jézus evangéliuma egymás felé hívja, küldi, kérleli az embereket, az emberiséget, egymás felé az élet minden területén. Emlékezzünk! Még halálára készülve is ezt kéri atyjától: "Egyek legyenek!" Mintegy végakaratként helyezi tanítványai szívére a szeretet kézzelfoghatóvá válásának ezt az egyetlen gesztusát, az egyetlent, amit azóta is képtelenek vagyunk megvalósítani. Látjuk, hogy világunkban minden széttöredezik. Megtörik szolidaritásunk a teremtett világgal, megoszlanak, egymás ellen fordulnak a nemzetek, széthullnak, meghasonlanak országok. Széttörnek családok, egyre aggasztóbb gyorsasággal hasadnak és hasadnak szét személyiségek, és ha mindez nem lenne elég, ráadásképen meghasonlott világunk központi gyalázataként szaggattatik folyamatosan mindmáig darabokra Krisztus titokzatos testének ikonja, a kiválasztottak gyülekezete.

A választott nemzetség miképp az izraeliták a fogságban mindenre emlékeztet most, csak szent nemzetre nem. Megéljük jelenünk botrányát és az okokat keresve látjuk múltuk szégyenét is: Mit rontottunk el -vagy még inkább-, keressük, mit rontott el a másik. Mert mindannyian vágyunk az egységre. Egységre házastársunkkal, egységre gyermekeinkkel, egységre nemzetünkben, egységre felekezeteink között. Vágyunk az egységre és mindannyian buzgón dolgozunk azon, mindemellett, hogy a másikkal beláttassuk mi az amiről tehet, mi az amit helyre hozhat. Küzdünk jelenünkkel és küzdünk múltunkkal. Az időnek e két gonosz dimenziójával küzdünk és ez a küzdelem lassan minden erőnket lefoglalja és olyan súllyal nehezedik vállunkra, hogy képtelenné válunk felemelni a fejünket, hogy a jövőbe nézzünk. Olyan néppé váltunk, mint a fogság Izraele. Olyan néppé, akinek úgy tűnik, hogy csak jelene van és csak múltja van. Mert szenvedésünk és bűntudatunk szorosan záró burokban tart, ahonnan nincsen kitekintés. És ha azt mondják minden nap: hol a te Istened? Hát éjjel-nappal csak könny a kenyerünk válaszul. Hol van hát Istenünk?

Bár nincsen könnyű helyzetben Izrael népének pásztora ott a babiloni homokrónák forróságtól izzó levegőjében a kívűl-belül perzselő számkivetettségben, mégsem válik eszköz nélkülivé. Mégsem kullog vissza kudarctól égő arccal az őt küldő Lélek színe elé. Akkor és ott megérti, hogy mi népének nagy kérdése. Mert megérti, hogy hol vesztettek irányt Izrael gondolatai, amelyek immár kikerülhetetlenül tévutakravezetik, önmagukba forgatják. Mert képes alternatívát nyújtani. Alternatívát az önmarcangolás és a bűnbakkeresés kietlen rideg és nedves falú semmibe vezető zsákutcáival szemben. A jövőt hozó alternatívát nyújtja. Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok és kiáltsatok hozzá, közel van.

Isten népének pásztorát itt, Izrael egzisztenciális válságának szívében nem érdekli a múlt. Legyen bár dicső, vagy tragikus, felemelő vagy elborzasztó, példaértékű, vagy végzetes, nem érdeklik sem a hősök, sem a bűnösök. De nem érdekli a jelen sem a maga meddő tépelődéseivel, önemésztő zsákutcáival, látszólagos kilátástalanságával. A jövendő embere, akinek hitet kell ébresztenie népében, hogy van tovább. Hogy létezik valaki vagy valami, aki saját, egyre belterjesebbé váló egyre folytogatóbbá váló világértelmezésükön túlmutat: Hogy van valami, vagy valaki, akivel nem vetnek számot bármennyire őszintén próbálják is tisztázni múltjukat, vagy megérteni jelenüket. Hogy van záloga jövőjüknek. A jövő zálogára nyit ajtót a keresztény közösségek zavarának súlyos függönyén. "Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok Őt! Kiáltsatok Hozzá, amíg közel van!" Mert a jövő záloga Isten. Ezzel a felszólítással kezdi örömüzenetét, hogy földhözragadt gondolkodásunkat az égre emelje. A fenn valókat keressétek! Egyenesedjek fel és emeljétek fel fejeteket! Nem azért, mert egyszer csak eltávozik tőlünk, hiszen nem azért szólított népbe bennünket, hogy magunkra hagyjon. Az amíg miránk vonatkozik. Mert lassan mi magunk válunk képtelenné arra, hogy felismerjük Őt. Hogy megértsük az Ő gondolatait. Hogy bejárjuk az Ő útjait. Pedig Isten népének pásztora, a vigasztaló, az örömhírnök, az ószövetség evangélistája tisztán látja a Lélek által, hogy van jövőnk, a jövőnk pedig Isten.

Istenünk arra vár, hogy megtanuljunk túllátni önmagunkon. Hogy szabaddá tudjunk válni múltunk és jelenünk megkötözöttségeiből. Hogy észre tudjuk venni a jövő megszabadító, átalakító, élet adó dimenzióját. Amíg közel van hozzánk, ami egyedül élet, ami valóban a jövőnk. Hát "keressétek az Urat, amíg megtaláljátok Őt! Kiáltsatok Hozzá, amíg közel van!"

Xeravits Géza