|
Valóban,
nincs könnyű helyzetben Isten népének pásztora. A népnek, akihez
szólnia kell szorongással teli jelene van, és emlékektől terhes múltja
van. Jelene van és múltja van, amelyek olyan súllyal nehezednek a
vállára, hogy képtelen felemelni a fejét, hogy a jövőbe nézzen. Olyan
nép, akinek úgy tűnik nincs is jövője. Akit szenvedései és bűntudata
szorosan záró burokban tart, olyan burokban, ahonnan nincsen
kitekintés. Aki sivatagban szétömlő folyóként egyszer csak befejezi
vándorlását. Nincs tovább.
Kedves gyülekezet, nem véletlenül idéztem
fel ilyen nyomatékkal ezen a mai ünnepen a fogságban gyötrődő Izrael
alakját. Úgy találom, mi keresztények és keresztyének is sokszor
hasonló állapotba kerülünk, Krisztus sokká tépett testének szégyenével
szembesülve. Mert megéljük jelenünk botrányát. Jézus evangéliuma egymás
felé hívja, küldi, kérleli az embereket, az emberiséget, egymás felé az
élet minden területén. Emlékezzünk! Még halálára készülve is ezt kéri
atyjától: "Egyek legyenek!" Mintegy végakaratként helyezi tanítványai
szívére a szeretet kézzelfoghatóvá válásának ezt az egyetlen gesztusát,
az egyetlent, amit azóta is képtelenek vagyunk megvalósítani. Látjuk,
hogy világunkban minden széttöredezik. Megtörik szolidaritásunk a
teremtett világgal, megoszlanak, egymás ellen fordulnak a nemzetek,
széthullnak, meghasonlanak országok. Széttörnek családok, egyre
aggasztóbb gyorsasággal hasadnak és hasadnak szét személyiségek, és ha
mindez nem lenne elég, ráadásképen meghasonlott világunk központi
gyalázataként szaggattatik folyamatosan mindmáig darabokra Krisztus
titokzatos testének ikonja, a kiválasztottak gyülekezete.
A választott
nemzetség miképp az izraeliták a fogságban mindenre emlékeztet most,
csak szent nemzetre nem. Megéljük jelenünk botrányát és az okokat
keresve látjuk múltuk szégyenét is: Mit rontottunk el -vagy még
inkább-, keressük, mit rontott el a másik. Mert mindannyian vágyunk az
egységre. Egységre házastársunkkal, egységre gyermekeinkkel, egységre
nemzetünkben, egységre felekezeteink között. Vágyunk az egységre és
mindannyian buzgón dolgozunk azon, mindemellett, hogy a másikkal
beláttassuk mi az amiről tehet, mi az amit helyre hozhat. Küzdünk
jelenünkkel és küzdünk múltunkkal. Az időnek e két gonosz dimenziójával
küzdünk és ez a küzdelem lassan minden erőnket lefoglalja és olyan
súllyal nehezedik vállunkra, hogy képtelenné válunk felemelni a
fejünket, hogy a jövőbe nézzünk. Olyan néppé váltunk, mint a fogság
Izraele. Olyan néppé, akinek úgy tűnik, hogy csak jelene van és csak
múltja van. Mert szenvedésünk és bűntudatunk szorosan záró burokban
tart, ahonnan nincsen kitekintés. És ha azt mondják minden nap: hol a
te Istened? Hát éjjel-nappal csak könny a kenyerünk válaszul. Hol van
hát Istenünk?
Bár nincsen könnyű helyzetben Izrael népének pásztora ott
a babiloni homokrónák forróságtól izzó levegőjében a kívűl-belül
perzselő számkivetettségben, mégsem válik eszköz nélkülivé. Mégsem
kullog vissza kudarctól égő arccal az őt küldő Lélek színe elé. Akkor
és ott megérti, hogy mi népének nagy kérdése. Mert megérti, hogy hol
vesztettek irányt Izrael gondolatai, amelyek immár kikerülhetetlenül
tévutakravezetik, önmagukba forgatják. Mert képes alternatívát nyújtani.
Alternatívát az önmarcangolás és a
bűnbakkeresés kietlen rideg és nedves falú semmibe vezető zsákutcáival
szemben. A jövőt hozó alternatívát nyújtja. Keressétek az Urat, amíg
megtaláljátok és kiáltsatok hozzá, közel van.
Isten népének pásztorát
itt, Izrael egzisztenciális válságának szívében nem érdekli a múlt.
Legyen bár dicső, vagy tragikus, felemelő vagy elborzasztó,
példaértékű, vagy végzetes, nem érdeklik sem a hősök, sem a bűnösök.
De nem érdekli a jelen sem a maga meddő tépelődéseivel, önemésztő
zsákutcáival, látszólagos kilátástalanságával. A jövendő embere, akinek
hitet kell ébresztenie népében, hogy van tovább. Hogy létezik valaki
vagy valami, aki saját, egyre belterjesebbé váló egyre folytogatóbbá
váló világértelmezésükön túlmutat: Hogy van valami, vagy valaki, akivel
nem vetnek számot bármennyire őszintén próbálják is tisztázni
múltjukat, vagy megérteni jelenüket. Hogy van záloga jövőjüknek. A jövő
zálogára nyit ajtót a keresztény közösségek zavarának súlyos függönyén.
"Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok Őt! Kiáltsatok Hozzá, amíg
közel van!" Mert a jövő záloga Isten. Ezzel a felszólítással kezdi
örömüzenetét, hogy földhözragadt gondolkodásunkat az égre emelje. A
fenn valókat keressétek! Egyenesedjek fel és emeljétek fel fejeteket!
Nem azért, mert egyszer csak eltávozik tőlünk, hiszen nem azért
szólított népbe bennünket, hogy magunkra hagyjon. Az amíg miránk
vonatkozik. Mert lassan mi magunk válunk képtelenné arra, hogy
felismerjük Őt. Hogy megértsük az Ő gondolatait. Hogy bejárjuk az Ő
útjait. Pedig Isten népének pásztora, a vigasztaló, az örömhírnök, az
ószövetség evangélistája tisztán látja a Lélek által, hogy van jövőnk,
a jövőnk pedig Isten.
Istenünk arra vár, hogy megtanuljunk túllátni
önmagunkon. Hogy szabaddá tudjunk válni múltunk és jelenünk
megkötözöttségeiből. Hogy észre tudjuk venni a jövő megszabadító,
átalakító, élet adó dimenzióját. Amíg közel van hozzánk, ami egyedül
élet, ami valóban a jövőnk. Hát "keressétek az Urat, amíg megtaláljátok
Őt! Kiáltsatok Hozzá, amíg közel van!"
Xeravits Géza
|